Castiel: 2. Fejezet - Utolsó esély

Szemszög: Castiel

Történések dátuma: 2016. Augusztus 19.

Korhatár: 12

Figyelmeztetés: -

Kivételesen kipihenten ébredek fel és kezdek neki a mai napnak. Az első dolgom megetetni Démont, majd magamat, aztán rendbe szedelőzködöm, és nyolckor elindulok otthonról. Az első pótvizsgám kilenckor kezdődik. Előtte még találkozok Lysanderrel.

Negyed nyolcra már be is érek a suliba, és a pincébe veszem az irányt. Csodák csodájára kibe botlom? Nataniel az... Nagy vidáman járkál a folyosón egy köteg papírral, épp a D.Ö.K. terem felé igyekszik.

- Neked rávarrták a pofádra a vigyort? - Kérdezem, mikor rám mosolyog.

- Tudod milyen nap van ma, Castiel?

- Péntek! - Forgatom unottan a szemeim.

- Ez kérlek az a nap, mikor megszabadulok tőled! Az idei pótvizsgák kifejezetten nehezek, és nem hinném, hogy akár egy pontot is sikerülne összeszedned. Gondolj csak bele! Ma este nyolcra meglesznek az eredmények, a te papírjaidra pedig rányomják, hogy megbuktál. Mindenki pezsgőt bont majd a tanáriban, és én ott leszek! - Mondja ezt olyan elszánt és elrettenthetetlen mosollyal, hogy azt kár lenne nem elrontani.

- Persze, te fogod feltöltögetni az üres pezsgőspoharakat. Ez méltó feladat egy ilyen kis talpnyalónak, mint te. Szmokingot is veszel majd fel? Szívesen megnéznélek pingvin ruciban, szöszi. - Vigyorgok magabiztosan. A szöszi arca valami leírhatatlan, ezt nyilvánosságra kellene hozni.

- Én a helyedben inkább a pótvizsgára koncentrálnék! - Vág vissza, csak hogy mondjon valamit. De nem bánom, legyen.

- Én a helyedben a széthullott papírok összeszedésére koncentrálnék! - Válaszolom pimaszul vigyorogva.

- Hogy mi? - Szöszi meglepődése egyszerűen nagyszerű! Főleg, mikor kilököm a papírköteget a kezéből, és azok széthullanak a folyosón mindenfelé. Az az arc valami filmbe illő. Kivételesen elismerem, hogy nem véletlen, hogy a szöszi a színészek táborát gazdagítja.

- Ezt még nagyon megkeserülöd, Castiel! - Kiáltja szinte torkaszakadtából, már majdhogynem toporzékol is közben.

Elégedett arccal tovább megyek a lépcsőház felé, majd egyszerűen lecsúszok a korláton az alagsorba. Előhalászom a zsebemből a kulcsaim, majd kinyitom az ajtót. Lysander már bent van.

- Szevasz haver, rég láttalak! - Üdvözölöm, és közelebb megyek hozzá, hogy kezet foghassunk.

- Én is örülök a találkozásnak. - Mosolyog.

- Jól el voltál veszve... Mióta is? Lassan úgy...

- ... Már majdnem három hónapja.

- Bizony, az hosszú idő!

- De úgy hallom jól elvoltál nélkülem, nem? - Kérdezi, miközben leül az egyik ládára.

- Ne is mondd, majdnem itt töltöttem a fél nyarat! - Panaszolom viccesen. - Az utolsó egy hétben ráadásul nem csak a banyákat kellett elviselnem, hanem a mi drága D.Ö.K. elnökünk hisztijeit is...

- Sosem fogtok megbékélni egymással? - Kérdezi reménykedő arccal.

- Hiszen ismersz! Az nem én lennék! - Jelentem be elégedetten és magabiztosan, vigyorogva.

- Mintha kimagaslóan jó kedved lenne... - Gondolkodik drága barátom.

- Csupán kegyeibe fogadott a pótvizsgázók szerencséje. - Jelentem be magabiztos arccal, Lysanderről pedig süt a meglepődés.

- Hogyan? Tán csak nem készültél? - Kérdezi meglepetten és gyanakodva.

- Vicces vagy Lysander, nagyon vicces! - Nevetek. - Már majdnem én is elhittem. De nézd csak! Itt van boldogságom kulcsa. Azt hiszem ezzel letörlöm a szöszi arcáról azt az idegesítő ezerwattos vigyort... - Mutatom meg neki a pótvizsga lapokat, kitöltve.

- Ezeket akarod rámásolni a saját vizsgádra? - Kérdezi meglepetten.

- Ne legyél már hülye, kérlek! Ezt fogom beadni! Tökéletes terv, olyan ötös lesz, hogy Nataniel kiesik majd a székéből! Csak figyeld meg!

- És hogy is tervezed mindezt? - Vonja fel a szemöldökét.

- Beteszem a kabátomba, aztán mikor a felügyelő tanár nem figyel, gyors kicserélem a lapokat. Ilyen egyszerű!

- És ha lebuksz?

- Nincs akkora mázlija a vezetőségnek. - Kacsintok.

- Azért légy majd óvatos.

Unottan forgatom a szemeim, majd ledobom magam az egyik ládára, kezembe veszem a gitárom, és pengetni kezdek egy kicsit, ezzel is tanúsítva, hogy mennyire nem idegesít a vizsga.

- Egyébként mi ügyben kerestél hétfőn? - Teszi fel a váratlan kérdést Lysander.

- Már nem érdekes. - Felelem egyszerűen. - Csak gyanús volt, hogy a szöszi itt bóklászott a suliban Augusztusban, és nem tudtam mire vélni. Ki akartam deríteni, ketten többre mentünk volna.

- Találtál végül valamit?

- Igen! - Vágom rá mondhatni boldogan.

- Tényleg? Mit? - Kérdezi Lysander kíváncsian.

- Pótvizsga feladatlapokat! - Vágom rá büszkén, mintha csak egy csatát nyertem volna meg.

- És még?

- A többi nem nagyon érdekelt. Találtam még felvett tanulók listáját. Idén a mi évfolyamunkra csak egy diák fog kerülni, az első osztályok meg persze biztos telve lesznek, azokat nem láttam...

- És Nataniellel kapcsolatban valami?

- Igazság az, hogy majdnem lebuktam, szóval sietősre fogtam a dolgot, és egyébként is meg vagyok elégedve ezekkel a lapokkal. - Lóbálom a fejem fölött az említett oldalakat vidáman. Gyorsan telefonomra pillantok, mintha nagyon fontos személy lennék, és számomra a pénz idő lenne. - Elnézésedet kérem, de mennem kell. Jelenésem van egy pótvizsgán. - Vigyorgom, kezet rázok Lysanderrel, aki időközben szintén gitárt ragadt, majd otthagyom a pincében.

A terem felé menet gondosan elrejtem a lapokat a kabátomban, hogy senki ne vehesse észre. A terem előtt már ott van a többi diák is, akikkel együtt fogom pótvizsgázni. Többségük cserediák vagy magántanárhoz járnak, csak az iskola diákjaiként vannak számon tartva, ezért ilyenkor kell vizsgázniuk, hogy megkaphassák a bizonyítványt, meg hogy úgy amúgy is számot adhassanak a múlt év alatt megszerzett tudásukról.

Mikor belépek a terembe, szinte teljes a káosz. Mindenki szeretné minél hamarabb megtalálni a saját helyét. Puskázók számára a hátsó padok a legkedvezőbbek, de pechükre a tanárok tudják, kire érdemes figyelni, ezért előre ültetik őket. Hát így kerültem én az ajtó felőli padsor legelső padjába. A nevelőtestület, vagy aki meghatározta az ülésrendet, az még csak nem is sejti, mennyire jó helyet adott nekem ahelyett, hogy kitolt volna velem...

Óra közben ugyanis néha-néha járkál a felügyelő tanár, és a hátsó padok közé is elmegy, szóval egy laza mozdulattal ki tudom cserélni a lapokat, amikor hátul van. Ezzel nem lesz gond. És milyen nagyszerű, hogy már ekkora rutinom van ebben. Ilyenkor nem lehet kibírni, hogy ne nevessem el magam a szerencsétleneken, akik most halálra parázzák magukat.

Határozott vigyorral a számon tehát elfoglalom a helyem, és várom, hogy elsorolják a szokásos instrukciókat, hogy csak tollal lehet írni, javítás csak zárójelezéssel működik, és hogy aki bármilyen "segédeszközt" - vagyis puskát - használ, annak érvénytelen a vizsgája, és a nevelőtestület fog dönteni a sorsáról.

Végre kiosztják a lapokat. Én is megkapom a sajátomat, s mikor a tanár hozzám ér, látom a gonosz vigyort az arcán.

"Most bukni fogsz!" - Szinte hallom a gondolatát, és hogy mennyire örül ennek.

Csak lazán rá mosolygok, és megköszönöm a feladatlapot. Miután mindenkinek kiosztott egy feladatlapot, leül, beidőzíti az óráját, és int, hogy elkezdhetjük.

Lopva pillantok a mellettem ülőkre, akik szinte már izzadnak és remegnek az izgalomtól. Olyan jót röhögnék rajtuk, kár, hogy nem zavarhatom meg a vizsgát... Mindenesetre magabiztosan töltögetem a lapom, amíg nem tudom kicserélni a már megoldásokkal teli példányommal.

Az idő nagyon lassan telik a számomra, de valahogy csak túl vagyunk a fél órán. Ekkor a felügyelő tanár feláll, és pont, ahogy tudtam, elmegy, hogy leellenőrizze a hátsó padokat is. Gyors mozdulat, és már ki is cseréltem a két lapot anélkül, hogy bárki is észrevette volna.

A többi vizsgázón látom az izgalom tetőfokát, már mindenki csak kapkod.

Végül a tanár órája cseng, és lejár az idő. Mindenki sóhajtva leteszi a tollát, és igyekszik beadni a dolgozatát. Én az utolsók közt kapok helyet, és mikor a felügyelő látja, hogy az első oldalam teljesen tele van írva, a döbbenet kiül az arcára. Én nem törődök ezzel semmit, csak elhagyom a termet, és átmegyek egy másikba, ahol a következő vizsgát írjuk.

Így megy ez még négy órán keresztül, aztán jönnek a szóbelik. Ezen sem izgulok, mert ehhez meg pont elég annyi tudás, amit puska írás közben szereztem.

Imádom látni a tanárok meglepődött arcát, szinte már kétségbe vannak esve, hogy még egy évnél tovább kell elviselniük.

Este hatra vége van az összes vizsgának, én pedig lazán hagyom el az iskola épületét. Lysander egy fának dőlve vár az udvaron.

- Na, hogy ment? - Kérdezi.

- Sima ügy. - Felelem közömbös arccal. - Jövőre is osztálytársak leszünk. - Kacsintok.

- Nem tudom, hogy ennek örülnöm kellene-e, vagy sem... - Mosolyog pimaszul, ez a poénja most kivételesen ütött.

- Végre volt valami ütős beszólásod. Jó hatással vagyok rád. - Állapítom meg büszkén, és megveregetem a vállát. - Gyere, sok dolgunk van még.

- Például? - Kérdezi meglepetten.

- Hát tanszereket veszünk! - Jelentem be határozottan, és együtt elindulunk a városba.