Castiel: 1. Fejezet - Így élek én

Szemszög: Castiel

Történések dátuma: 2016. Augusztus 15.

Korhatár: 12

Figyelmeztetés: -

- ÉBRESZTŐ!! MIT KÉPZELSZ TE MÁR MEGINT MAGADRÓL?!

- Jó, jó, nyugi van! Még öt perc!

- MÉG ÖT PERC?! MÉG ÖT PERC??! MI AZ, HOGY ÖT PERC?! - Sipítozik a sárkány olyannyira, hogy majd' belereped a dobhártyám...

- Időintervallum... - Felelem álmosan.

- ÉS MÉG VAN KÉPED?! HÁLÁSNAK KELLENE LENNED, AMIÉRT LEHETŐSÉGET ADUNK, HOGY PÓTVIZSGÁZHASS, NEMHOGY MÉG ITT BEALUDJ FELKÉSZÜLÉSEN!!

- Hát aztán? Nekem mindegy...

- MARS AZ IGAZGATÓIBA!

- Ezer örömmel, Asszonyom! - Már kelek is, de csak lassan, saját magam komótos tempójában, és lazán elcsoszogok az ajtóig. - A legközelebbi viszont látásra! - Mintha egy láthatatlan kalap lenne a fejemen, megemelem a semmit, aztán vigyorogva elhagyom a termet.

"Még hogy az igazgatóiba..." - Forgatom a szemem. - "Vén szipirtyók... Mit tudnak ezek a fiatal tehetségek neveléséről? Nevetséges..."

A szekrényemből kiveszem a gitárom, és a pince felé veszem az irányt, mikor hallom, hogy valaki megáll mögöttem.

- Nem tudtam, mi hiányzik még ma reggel. - Morgom unottan.

- Már megint lógsz?! Mondd, nem volt még elég? Egyébként is! Hol a fenében jársz te, mikor nem vagy iskolában?! - A szöszi srác megint megmutatja, hogy mekkora az igazság érzete, nagyszerű műsor lesz...

- Úgy vélem, ez nem rád tartozik, kisgyerek...

- Castiel! Állj meg! - Kiabál utánam, mikor észrevette, hogy részemről a témát lezártam, és megyek tovább a dolgomra. - Nem hallod?! - Felelet helyett azonban csak kuncogok, majd elfordulok a lépcsőknél, és lefelé veszem az irányt.

Szinte látom magam előtt, ahogy a szöszi idegesen a hajába túr, aztán megigazítja a nyakkendőjét, és elmasíroz az igazgatói irodába.

"Talpnyaló..." - Gondolom magamban, közben benyitok a pincébe.

Fogok egy pokrócot, ráterítem az egyik ládára, aztán ráülök. Behangolom a gitárt, és pengetni kezdek, aztán hirtelen megállnak az ujjaim, és meredten bámulni kezdem a falat.

"Valami nem stimmel... Nem a gitárral... Valami más nem oké... A szöszi..." - Pörögnek a gondolataim. - "Mit keres az itt ilyenkor? Augusztusban..." - Mivel tudom, hogy nem jelent jót, ha ő nyáron itt van, nem hagy nyugodni a dolog. Előveszem a telefonom, és tárcsázom Lysander számát.

Kicsöng, de nem érkezik válasz.

"Remek!" - Gondolom magamban unottan.

Visszaülök a ládára, de valahogy nem hagy nyugodni a gondolat...

"Augusztus van. Én a pótvizsgák miatt vagyok bent, az valami. De Nataniel? Ő sosem bukik, sosem csinál semmi rosszat, miért kellene itt lennie? Vagy talán az igazgatónő elintézte, hogy engem bosszantson? Hülyeség, valami más van a háttérben... És ki fogom deríteni!" - Felpattantam a ládáról, elhagytam a pincét, bezártam magam mögött az ajtót, majd elindultam...

Késő este

Lysander még mindig nem válaszolt a hívásaimra... Talán valami baj lenne? Nem, dehogy! Biztos megint kint van a rokonainál nyuszikat simogatni... Szóval csinálhatom az egészet egyedül.

Felnézek az udvar kapujára, ami hát annyira nem is kicsi. Ez az, amihez nincs kulcsom, a suli bejáratánál pedig nem érdemes most megközelíteni az épületet, ki tudja, talán a szöszi még mindig itt van...

"Hát akkor vágjunk bele!" - Azzal megkapaszkodom a kapuban, nagy lendülettel felmászom, majd átlendülök az udvarra. - "Jól van, bejutottam." - Ördögi mosoly jelenik meg az arcomon.

Igyekszem a fal mentén közlekedni, hogy az utcai lámpák ne vessenek rám fényt, nehogy valaki mégis meglásson, ha itt van még. Egy hátsó ajtón át bejutok a főépületbe, ahol teljes a vaksötétség. Igyekszem hozzászokni ezekhez a minimális fényviszonyokhoz, mert zseblámpát nem használhatok.

Csendesen végigosonok a folyosón, és meggyőződöm róla, hogy senki nincs sehol. Benyitok a D.Ö.K. terembe...

Az első, amit meglátok, papírkupacok rendezett stócai az asztalon mindenhol. Bezárom magam után az ajtót, ahogy belépek a terembe. Megnézem, mik vannak a papírokra írva. Ezek nem mások, mint jelentkezési lapok iskolai körökbe, az éves programterv, felvett tanulók listája... Fura, az idén elég rövid a lista. Csak egy tanuló neve van rajta. Valami Alexis Johnson. Mondjuk tavaly rengeteg diákot vettek fel, szinte telve vannak az osztályok...

Mivel számomra az itt lévő dolgok lényegtelen információnak minősülnek, elemelem a tanári kulcsát, és átosonok.

Itt sem kevés a papírköteg, de lássuk csak, mi is van benne!

Felvételi lapok, "fontos dokumentumok", pályázati papírok, és nocsak-nocsak, az igazgatónő asztaláról előkerülnek a pótvizsga lapok. Ördögi mosollyal a számon, elindulok a nyomtató felé, és lemásolok magamnak pár példányt. A dátumot is ellenőriztem, biztos, ami biztos, idei feladatlapokról van szó.

Aztán lazán felkapom a kartonomat a boszorka asztaláról, és olvasgatni kezdem. Az első oldalon egy kézzel írott lapot találok "BUKNI FOG" felirattal. Ezen jót mosolygok, és szemem sarkából a még mindig nyomtató gépezet felé pillantok. Mondhatni jó kedvűen dobom vissza az asztalra, mikor lelökök valamit.

Felveszem a földről. Ez is egy karton. Alexis Johnson neve áll rajta. Állhat vagy két lapból összesen, míg az enyém több száz oldalas. Két másodpercnyi tanakodás után belenyitok. Nem érdekel, hogy ezzel sértek-e bármilyen személyiségi jogot, vagy egyebet, ha már itt vagyok, akkor legalább derítsük ki alaposan, hogy kit is üdvözölhetünk... Vagy az is lehet, hogy a szöszi talán épp miatta zsong itt Augusztus közepén...

Az első oldalon a szokásos adatlap. Születési dátum, hely, név, anyja neve, stb... Fénykép.

"Hm... Nem rossz..." - Újra elvigyorodom, de nem tart sokáig, mert rögtön a következő adathoz érek.

Eddigi iskoláinak neve, címe...

"Azannya!" - Megdöbbenésemben füttyentek egyet. Legalább tizenhárom iskola van feltüntetve annak ellenére, hogy még csak tizenhét éves. Ez azt jelenti, hogy van, ahol év közben is iskolát váltott, és szinte csak egy évet töltött egy-egy iskolában... - "Vagy nagyon menő, vagy nagyon szerencsétlen..."

Következő oldalon a jegyek szerepelnek. Az általános iskola első évében mindent kitűnően teljesített, aztán másodiktól fokozatosan lerontotta a jegyeit. Hatodikra már csak négyes-hármas tanuló volt, míg nyolcadikban már csak hármas-kettes, a gimnáziumban pedig minden évben pótvizsgára kötelezték...

Át lapozok a másik oldalra, ahol hatalmas betűkkel áll "A NEVELŐTESTÜLET FOKOZOTT FEGYELMI ELLENŐRZÉS ALATT TARTJA!" felirat.

"Ki az ördög került ide hozzánk?"

Hirtelen kulcsok csörömpölését hallom a folyosó felől, mely egyre csak hangosodik. Valószínűnek tartom, hogy a szöszi korábban kezdi a napot, vagy visszajött valamiért.

Gyorsan kikapom a fénymásolatokat és az eredeti példányt a nyomtatóból, majd a tanáriból nyíló igazgatóiba osonok, amilyen csendesen és gyorsan csak lehet.

Hallom, ahogy a kulcsot beilleszti a zárba. Kapkodok, megpróbálom kinyitni az ablakot, de lelökök egy köteg papírt, amit szétfúj a huzat a helyiségben. Abban a pillanatban, ahogy nekirugaszkodom, már nyílik is az ajtó. Beesek a bokrok közé, és gyorsan igyekszem meglapulni a tövükben. Látom, hogy a szöszi kinéz az ablakon, és fürkészi az udvart. Nagyot sóhajt, aztán becsukja az ablakot, és eltűnik.

"Ezt megúsztam..." - Sóhajtom megkönnyebbülten.

Ahogy bejöttem, ugyanúgy hagyom el az intézmény területét, majd a sötét utcákon át hazamegyek.

Csak otthon veszem észre, hogy sikerült alaposan elvágnom a tenyerem, amit nem éreztem, talán az adrenalin miatt. Ekkor már hajnali fél öt van. Bekötözöm a tenyerem, aztán mivel úgy ítélem meg a helyzetet, hogy felesleges elaludni, inkább átnézem a pótvizsga feladatait. Az alvást ugyanis a felkészítés alatt is megtehetem a suliban.

Azonban nem sokáig tudok a kérdésekre és a válaszokra koncentrálni, gondolataimat eltereli ez a titokzatos lány ügye...

"Ki lehet ő?"