Történések dátuma: 2016. Augusztus 30.
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: -
Több mint egy hónap telt el az utolsó incidens óta. Ezt is csak annak köszönhetem, hogy azóta nem is voltam a városban... Különben egészen biztos, hogy belekevertek volna valamibe.
De mivel az unokatestvéreimnél voltam, így volt alibim. Csupán egy hete jöttem vissza, hogy összepakoljak, aztán újra útnak induljak, ezúttal messzebbre, mint a szomszéd város...
- Mindened megvan? - Kérdezi Monika.
- Persze. - Bólintok egyszerűen.
- Így lesz a legjobb. Mindenkinek. - Próbál jobb kedvre deríteni, hiszen eléggé harapós hangulatomban vagyok...
- Főleg neked! - Vágom vissza halkan, de határozottan, mire ő az ég felé emeli a tekintetét, és nagyot sóhajt.
- Mivel érdemeltem én ezt?
- Sosem hiszel nekem, sosem bízol bennem, egyszer sem! Bár tudnám, miért?
- Ez egy jó lecke lesz mindannyiunknak. Különben is, ha kollégista leszel egy teljes éven keresztül egy iskolában, akkor nemcsak, hogy önállósodsz, de még barátokat is lesz időd szerezni. Inkább meg kellene köszönnöd...
- Mit? Hogy eldobsz? Kösz, tényleg!
Közben hallom, hogy a reptér bemondójában felszólítják a gépem utasait, hogy fáradjanak a kapukhoz.
- Ez az én gépem lesz! - Mondom Monikának, és kezembe fogom a kézitáskám.
- Vigyázz magadra!
- Ne tégy úgy, mintha aggódnál! - Nagyon dühös vagyok rá. - Majd találkozunk... Egy év múlva... Vagy nem... - Köszönés helyett csak ennyit mondok, majd bármi ölelés, vagy bármi nélkül sarkon fordulok, és elindulok a kapuhoz.
Egy pillanatra sem nézek hátra, még akkor sem, mikor a gép már a kifutón van és lassan felemelkedik. Én nem fogok hiányozni a nagynénémnek, akkor ő miért hiányozna nekem? Elvégre sosem fogta pártomat, bármi is történt. És most, hogy másik országba küld tanulni, ez még külön jól is jön neki, mert végre megszabadul tőlem, és csak egy év múlva fogunk újra találkozni...
Körülbelül tíz perccel a felszállást követően, már a felhők felett repülünk. Gyönyörű innen a kilátás. Csak kár, hogy sok a felhő, nem mindenhol látszik a föld... De a nap ragyogóan süt. Olyan ez, mint valami tündérmese, ahol az óriási vattacukor felhőkre arany fényt vetnek a nap sugarai. Mintha teljesen más világ lenne, mint amihez eddig vagyok szokva... Olyan megnyugtató itt, teljesen elfelejtem tőle minden problémám.
Még egy ideig elnézem a felhőket, aztán sikerül elaludnom. Furcsa dolgokat álmodom... Hogy menekülök valaki, vagy valami elől, és hogy veszélyben vagyok. De hiába futok, az út nem fogy a lábam előtt... Előttem nincsen semmi, csak a sötétség, és a semmibe vezető út... Aztán jön az az álmokból jól ismert zuhanás érzése, és leesek valahova. Mikor az álmomban felállok, egy sírkertben vagyok. Ugyanott, mint ahol minden egyes álmomban már hét éves korom óta... És megint minden ugyanúgy történik.
"Nem leszel mindig egyedül, ezt ne feledd, Alexis!" - Újra itt visszhangzik a fülemben ez a kellemes és megnyugtató hang. Mégis valamennyire félelmet kelt bennem, hogy nem tudom, ki ez az alak az álmaimban, és miért mindig nála lyukadok ki, vagy miért csak a szemeit látom?
Felébredek, nyújtózom egyet, majd kinézek az ablakon. Már sötét van. Átgondolom a dolgokat magamban az álmommal kapcsolatban, és rájövök, hogy valójában ijesztő a hasonlósága az életemmel...
Az álmomban menekülnöm kellett... Valójában pont ezt is teszem a vallomásom óta, amivel bemártottam a bandát... Azóta már biztosan rájuk szállt a rendőrség, és én leszek az első ember, akin bosszút akarnak majd állni...
És az az út, a sötét alagúttal... Teljes kilátástalanság, nem tudom, hogy mi lesz velem... De teljesen mindegy, mert az álom végére ugyanúgy ott állok hét évesen a szüleim sírjánál, és ugyanúgy vigasztalni próbál az a rejtélyes ismeretlen... Ő nem a képzeletem szüleménye, Ő ott volt azon a délutánon... Ő valóságos. De hogy ki az, és mit akar?
Kiürítem ezt a gondolatot a fejemből... Ugyan mit akarhatna tőlem egy vadidegen? Ráadásul képtelenség, hogy valaki önszántából kísértsen álmaimban... Egészen biztos, hogy csak a saját elmém teremti meg magának újra és újra ezt az álmot úgy, hogy felhozza ezt a régi emléket...
De a menekülés... Talán ez a külföldön való tanulás sokkal inkább megoldás a biztonságom megőrzésére, mint büntetés?
1 megjegyzés:
Mikor lesz folyti??
Megjegyzés küldése